Communicate your buildings performances Subscribe to the newsletter
 
 

Participants


Gyula Város Önkormányzata
Hungary - 33 000 inhabitants



Presentation of the organisation:

A Magyarország délkeleti régiójában, Békés megye keleti határánál fekvő Gyula városa fontos határátkelőhely Románia irányába. A város a magyar mellett német és román gyökerű lakosokkal is rendelkezik, s ezt a városrészek nevei is őrzik. Több nemzetiségű, több vallású településünk már ismert arról, hogy a lakosság nemcsak egymás kultúráját, de az idelátogatókat is szívesen fogadja.
A város legfőbb turisztikai vonzereje a Magyar Fürdőszövetség által a legmagasabb kategóriába sorolt, négy csillagos strand- és gyógyfürdő, a Várfürdő. Pihenésre és aktív időtöltésre egyaránt alkalmas hely, mely kényeztet, megmozgat és ellazít egyszerre. Gyógyvizünk jótékony hatását évente 1 millióan élvezik az ország talán legszebb gyógyfürdőjében, az Almásy-kastély 8,5 hektáros, 200 éves ősparkjában. A 19 medence között nemcsak a gyógyulni vágyók, de a sportolni, kikapcsolódni vágyók is megtalálják a számukra megfelelőt, hiszen a 72 °C-os, 2005 méter mélységből feltörő mozgásszervi megbetegedésekre javallott gyógyvízzel feltöltött medencék mellett sport-, családi- és gyermekmedencék, valamint egy wellness centrum is várja az érdeklődőket. A fedett, részben fedett, illetve szabadtéri elhelyezés télen-nyáron biztosítja a megfelelő körülményeket. Az utóbbi években folyamatosan fejlődő fürdő legújabb luxusszolgáltatása a Castello Szaunapark, ahol változatos szaunahelységek, gőzkabin, merülőmedence, jégzuhany, kültéri kandalló, fény- és hangtechnikai eszközök hatnak minden érzékszervre. Érdemes kipróbálni minden szolgáltatást!
A város maga egyébként immár közel 800 éves múltra tekint vissza, és ez a történelmi hangulat sok helyen visszaköszön az utcákon, tereken, szokásokban, rendezvényeken. A sok polgári ház, s a néhol fennmaradt paraszti épületek régi időkről mesélnek, s mutatják a város korábban is pezsgő életét. Az egyik legrégibb és legszimbolikusabb építmény Gyulán a 600 éves vár, mely Közép-Európa egyetlen épen maradt síkvidéki, gótikus téglavára. Az épület sokáig apró múzeumnak adott otthont, s romos falai közt csupán néhány nyomát tekinthettük meg a robosztus épület megélte időnek, de így nem is került más irányú hasznosításra és átalakításra, mint megannyi más műemlékünk. Ezúton megőrződött tehát, hogy 2005-ben befejeződött felújítása után új életet kezdjen. Immár 24 kiállító terem várja az érdeklődőket, a kor mindennapjait idéző kiállításaival, korhűen berendezett helyiségekkel, és – a jelmezes tárlatvezetéseknek köszönhetően – időről időre még a vár fénykorát megidéző szereplőkkel is szórakoztat.
A vár persze nemcsak kiállítóhelyként szolgál: a múzeumi rendezvényeken felül falai között nyaranta közel fél évszázada a Gyulai Várszínház, a legrangosabb magyar nyári színházak egyike nyújt feledhetetlen élményt minden korosztálynak, a drámától a jazz és blues zenén át a bábelőadásokig. Az utóbbi időben rendezvényeknek ad otthont a várral szemközt található Almásy-Wencheim kastély is, mely – bár máskor nem látogatható –, mégis remek színtér ilyenkor a kikapcsolódáshoz.
Gyulavári településrészén, a belvárostól mindössze 6-7 kilométerre található, a 18. században épült Gyulavári Wenckheim-Almásy Kastély. Az itt kialakított látogatóközpont célja elsősorban az, hogy bemutassa a Dél-alföld értékeit kulturális, természeti, környezeti és gazdasági területeken. A kastély 18 különböző témájú kiállításával, sokrétű és színes programkínálatával, tartalmas és emlékezetes időtöltést biztosít minden korosztály számára a kisiskolásoktól az idősebbekig, megéri hát egy rövid kirándulást tenni a gyűjteményhez.

Az időutazás persze más időkbe is elrepít, hiszen a Százéves Cukrászdában, és a közvetlenül mellette található Ladics-házban a polgári időkre tekinthetünk vissza, de hasonló élményt ad a Németvároson található Erkel Emlékház is. Erkel Ferenc, himnuszunk zeneszerzője ebben a házban született, s a kiállítóhely a 2011-es évben, születésének kétszázadik évfordulója emlékére pályázati keretből megújult, így ma már interaktív, látnivalóban és zenében gazdag, korhű, mégis minden korszerű eszközzel ellátott kiállítás várja az érdeklődőket.
A múzeumlátogatás mégsem minden. Városunk 2005-től komoly feladattal nézett szembe: a belváros szívének átalakítása elkerülhetetlenné vált, és a munkálatok valóban nagy türelmet igényeltek minden lakostól és vendégtől. Az eredmény sokak szerint igenis megérte, mert a belváros főként a gyalogosok által sokkal élhetőbbé, barátságosabbá, vendégszeretőbbé, biztonságosabbá vált. Napjainkban leginkább mediterrán hangulatúnak hat a betontól megszabadított, színes térburkolatot kapott sétálóutca, mely virágforgatagával, a sok szökőkúttal, az éttermek hívogató kiülőivel csábítja a séták szerelmeseit. A hőségmentes órákban sokan kapnak kedvet idelátogatni, időt nem figyelve fecsegni, és kényelmes székből nézelődni egy jó ital vagy étel mellett. A nyári estéken szórakoztató programok pezsdítik az amúgy is forgalmas életet, a Világóra körül zene és tánc hevíti a hangulatot majd’ minden hétvégén.
Aki inkább csendre, békére vágyik, annak is kínálunk egyet s mást.
A Fekete- és Fehér-Körös, Szanazug és Városerdő, az ártéri erdők, a várost körülvevő horgásztavak a természet szerelmeseinek biztosítanak hatalmas választékot. Lehet itt vadászni, horgászni, strandolni, úszni, hajókázni, de lovagolni, kocsikázni is. Ízelítőként ajánlhatjuk a várost átszelő Élővíz-csatornán történő csónakázást, vagy egy kellemes sétát az üdülőövezet legnagyobb zöld területén, a Csiga-kertben.
Ezek a tények csupán Gyula néhány arcát érzékeltetik, de felsorolásunkat lehetne még bőven folytatni. Biztatjuk hát Önt is, hogy látogasson el ebbe a szeretetre méltó, állandóan frissülő kisvárosba, ismerje meg minden nap egy új oldalát városunknak!





Actions implemented in the field of building performance:

Közintézményeink jelentős részét energiatakarékos kondenzációs gázkazánokkal szereltük fel. Néhány évvel ezelőtt elkészült a város intézményeinek villamos korszerűsítése.





Contact:M. Veres József
Department:műszaki

Adress:

Kossuth tér 10.
HU-5700 Gyula
http://www.gyulavaros.hu

<< Back


 
ENGLISCH | FRANZÖSISCH | DEUTSCH
hier: > Deutsch > Display in Kürze > MACHEN SIE MIT!
Ihre Kommunikationskampagne
VORBEREITUNG AUSTAUSCH UMSETZUNG MARKETING AUSWERTUNG
Display in Kürze
A PROPOS
Die Kampagne
EU-Richtlinie
Partner
Die Display®-Software
Display® in den Mitgliedsstaaten
Blog
MACHEN SIE MIT!
Wie teilnehmen ?
Teilnahmegebühren
TEILNEHMER
Die Teilnehmer
Nutzerclubs
MEDIEN
Fotos und Videos
Newsletter
Berichterstattung in den Medien
Downloads
LEUCHTENDE BEISPIELE
Leuchtende Beispiele
Wettberwerb
Leuchtende Beispiele
TCA Award Ceremony 2011 - Brussels (BE)
Erfolge in Zahlen/ Poster zur Verbrauchsentwicklung
Exhibition Gallery
Videos
www.energy-cities.eu
Koordination Kamapagne: Energy Cities - 2, chemin de Palente - 25000 Besançon
Kontakt:
Peter Schilken - Tél. : +49 7661 98 26 14 - Raphaël Chatelet - Tél. : +33 3 81 65 36 80

RSS Help | Kontakt | Partner | Impressum | Haftungsausschluss
Mit Unterstützung durch